Presszó

2018.jan.03.
Írta: KoviSzil komment

Laár fiának válasza az erősítő-ügyben

Az alábbi kiegészítéseket tenném Király Edu félinformációkat tartalmazó posztjához.

****
Ti AZT tudjátok, amit az illető, "Mentősruhás" Király Edu leírt. Semmi más infótok nincs. Jól ír, szépen fogalmaz. Beveti a mentős ruháját is, hogy ezzel jelezze, ő jószándékú, ártatlan ember.

Nyílván az is. 

Tovább

Mikor született Jézus?

A hagyomány, és az egyház úgy tartja, karácsony Jézus születésnapja, és az időszámítás kezdete is egyben. Valószínűleg egyik állítás sem igaz, és erre a Bibliában is találhatunk bizonyítékokat.

A keresztény egyház a karácsonnyal valójában a pogány télinapforduló-ünnepre próbált rátelepedni. De mikor van Jézus igazi születésnapja?
Maga a Biblia nem említ dátumot a Megváltó születésével kapcsolatban. Említi azonban azt (Lukács 2:7-8), hogy a születésekor a pásztorok éjjelente a mezőkön vigyáztak a nyájaikra. Ez télen egészen biztosan nem történhetett, mivel akkor Júdeában túl hideg van ehhez. Azt is írja Lukács (2:1-4), hogy a várandós Mária és József azért a római népszámlálás miatt utazott Betlehembe.

Tovább

Elfogadta az orosz alsóház a sajtóorgánumok külföldi ügynökként való bejegyezését

Egyhangúlag elfogadta az orosz Állami Duma (a parlament alsóháza) szerdán azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a külföldi vagy a határon túlról finanszírozott sajtóorgánumok külföldi ügynökként történő bejegyzését.

    A harmadik, végleges változatban is megszavazott törvénymódosítást arra válaszul fogadták el a képviselők, hogy az Egyesült Államokban hétfőn külföldi ügynökként jegyeztették be az orosz állam által működtetett RT America televíziót, amelyet Washingtonban azzal vádoltak meg, hogy propaganda terjesztésével beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányba. A jogszabályi változtatást, amelyet Vjacseszlav Vologyin duma elnöke és a négy frakcióvezető kezdeményezett, várhatóan a jövő héten jóváhagyja a Szövetségi Tanács (a felsőház) is, és az államfő aláírásával emelkedik majd törvényerőre.

Tovább

Győzike bútoraira lehet licitálni

A Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának folyószámla-kezelési és végrehajtási igazgatóhelyettese árverést tűzött ki Gáspár Győző ingóságaira. A végrehajtás adóssága miatt indult.

Vele és társaival szemben 50 milliós költségvetési csalás gyanújával nyomoz a NAV. A közigazgatási eljárás keretében a tartozást próbálják behajtani, és mivel Győzike háza lánya, Evelin nevén van, most bútorokat próbálják értékesíteni úgy 10 millió forintnyi értékben. Az árverésen, melyet Győzike otthonában tartanak, bárki megszerezheti a család bútorait, köztük a fehér konyhabútort, két ülőgarnitúrát, sőt, lehet licitálni egy 7 millió forint értékűre becsült jakuzzira is.

A Gáspár családnak nem ez az első ügye az aóhatósággal, 2012-ben Győzikét adócsalás miatt 1 év 8 hónapra, feleségét 1 év 6 hónapra ítélték, három évre felfüggesztve. Gáspár Győző a NAV szégyenlistáján is szerepel, nem először.

(Blikk)

 

butoragy.jpg

 

Tizennégy embert hallgattak ki a Groupama Arénában történt verekedés miatt

Összesen 14 embert hallgattak ki gyanúsítottként és négyet még keres a rendőrség a Groupama Arénában történt verekedéssel összefüggésben - közölte a rendőrség a police.hu-n szerdán.

A közleményben emlékeztettek, november 4-én Budapesten, a Groupama Arénában ismeretlen tettesek bántalmaztak két szurkolót, akik közül az egyik súlyos, a másik könnyű sérülést szenvedett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt indított nyomozást.
A nyomozók a bántalmazással összefüggésben két férfit rögtön a verekedés utáni napon gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe vételük mellett javasolták előzetes letartóztatásuk indítványozását. A rendőrök további 18 - a verekedésben részt vevő - szurkolót azonosítottak be, akik közül 14-et hallgattak ki gyanúsítottként; négy ember ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A gyanúsítottak közül a nyomozók hét embert őrizetbe vettek, és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására - tették hozzá.

(MTI)

gra-vereked.jpg

Vissza kell fizetnie a kampánytámogatást a törpepártoknak

Ha egy állami kampánytámogatásban részesülő párt az országgyűlési választáson egyszázalékos eredményt sem ér el, köteles visszafizetni az államtól kapott kampánypénzt - döntött a parlament kedden a kampányfinanszírozási törvény módosításával.

    A fideszes Gulyás Gergely és Répássy Róbert - kétharmados támogatást igénylő - előterjesztését 184 kormánypárti, szocialista és jobbikos igen szavazattal, 2 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.
    Ha fennáll a visszafizetési kötelezettség, és azt a párt határidőben nem teljesíti, akkor a törvény értelmében a vezető tisztségviselői állnak helyt egyetemlegesen a támogatás visszafizetéséért.

Tovább

Szigorították a Btk.-t a gyermekek fokozottabb védelme érdekében

Az Országgyűlés kedden szigorította a büntető törvénykönyvet (Btk.), így ezentúl véglegesen el kell tiltani a gyermekekkel való foglalkozástól azokat, akik 18 évnél fiatalabbak sérelmére követnek el a nemi élet szabadsága, a nemi erkölcs elleni bűncselekményt.

A Fidesz által javasolt Btk.-módosítást 182 - kormánypárti, MSZP-s, jobbikos és LMP-s - igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

Tovább

15 ezer tudós írt aggódó levelet a Föld állapotáról

A világ több mint 15 ezer tudósa írt aggódó levelet a Föld állapotáról.

Az "emberiségnek szóló levél" egy 25 ével ezelőtti figyelmeztető üzenet frissített változata. Az elsőt a Union of Concerned Scientists (Aggódó Tudósok Szövetsége) küldte, mintegy 1700-an írták alá.
A szakértők szerint a helyzet sokkal rosszabb, mint 1992-ben volt: szinte minden probléma, amelyet az első levél említett, súlyosbodott azóta.

Tovább
süti beállítások módosítása