Nyílt levél minden 30 feletti férfihez
Szomorúan nézek végig a magyar férfiakon, mert ahogy betöltitek a 30-35-öt és megtaláljátok a stabilnak tűnő kapcsolatotokat, fokozatosan elkezditek elhanyagolni a mindennapi megjelenést! (akinek nem inge ne vegye magára!) Itt nem arra gondolok, hogy lerongyosodva jártok-keltek, hanem arra, hogy nem tesztek túl sokat azért, hogy üde és igényesen ápolt hatást keltsetek.
Pár napja vártam valakire a Deák téren a metró állomáson, körülbelül 15 percig néztem a rohanó utasokat, akik fel és le mentek a szerelvényekhez. Mivel még tartott a reggeli csúcs, nagyon sok ember halad el mellettem, és elkezdtem figyelni az arcokat.
A 20-as éveikben és még a 30-as éveik elején járó fiatal férfiak többsége (azért itt is voltak, akik kilógtak a sorból) kellemes megjelenéssel bírt, rendezett frizura, rendes ing, tiszta cipő. Ez a megjelenés 35-40-es korosztály fölött teljesen mást mutatott (persze itt is akadtak kivételek), a haj fodrászt már rég nem látott, max. fésűt, ing gyűrött vagy kockás(!!), vagy valami idétlen póló, és a csinos öltöny már rég a szekrény legmélyén hever, és persze POCAK, ami a halálom.
Miért van ez? Miért kell a kor előre haladtával a kellemes megjelenésről lemondani?
Sajnos, tudomásul kell venni, hogy 30 fölött a bőr el kezd öregedni, fakulni megjelennek az első öregségi foltok, ráncosodik a bőr, megereszkedik a has… és sorolhatnám. Igen, az a szervetek is kezd gyengülni, petyhüdni.
20 évesen még teljesen elég egy megfelelő arcápoló és egy elbűvölő mosoly. 30 fölött ez már kevés.
40-50 fölött pláne.
Franciaországban vagy Olaszországban érett férfit nem látsz rendes ing és tiszta cipő nélkül, mert ők kifejezetten figyelnek a megjelenésükre. Jó rájuk nézni! Ezzel szemben itthon?! Vagy elhízott 50-esek vannak, akik 20-nak gondolják magukat, vagy teljesen polóban-farmerban, és valahogy magától megszáradt hajjal mennek dolgozni, vásárolni.
Uraim, miért nem akartok szépek, üdék és kívánatosak lenni?????? Nem csak a 20 éveseké a világ!
Mi a legtipikusabb válasz? Mert nincs rá időm. Nem fér bele a reggelbe. A reggel káosz, örülök, ha meg tudok fésülködni. Ez tudjátok ugye, hogy csak kifogás, és nem valós indok. 5 perc alatt elő lehet venni a szekrényből egy rendes inget, hetente egyszer rá lehet szánni 20 percet a kondizásra is!
Én is minden reggel legalább 15 perccel hamarabb kelek, hogy a reggeli rutin beleférjen a napba, pedig jól esne még aludni, de tudom, hogy egész nap rosszul érezném magam, ha nem lenne rendben a megjelenésem.
Tessék szépen összeállítani egy alap ruhatárat, és minden reggel rászánni azt az 5 percet! Meglátjátok sokkal jobb lesz a napotok! És ne tessék szégyelleni bevenni azt a nyomorult Viagrát, ha kell, vagy elmenni péniszhosszabbító műtétre, ha kell, mert így lehet megfelelni az elvárásoknak.
És tessék mosolyogni (még akkor is, ha a legmélyebben vagytok!), mert ha tudsz mosolyogni, jobban fogod magad érezni, és belülről is elkezdesz ragyogni! Hajrá! :-)