Közterületet neveznek el Göncz Árpádról
Budapesti közterületet neveznek el a nemrégiben elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökről - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
A Fővárosi Közgyűlés 2012 decemberében fogadta el a közterület- és városrésznevek megállapításáról szóló rendeletet, amelyben egyebek között az áll: "személyről közterületet elnevezni halála után, legalább 5 év elmúltával lehet", ugyanakkor ezt a korlátozást azok esetében nem kell alkalmazni, akik díszpolgári címet kaptak. Göncz Árpád 2000-ben lett Budapest díszpolgára.
A rendeletben rögzítették azt is: olyan magyar emberről lehet közterületet elnevezni, akinek tevékenysége kiemelkedő jelentőségű volt a nemzet történelmében, és személye közmegbecsülésnek örvend; aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, és ezáltal emléke megőrzésre méltó; vagy akinek a főváros vagy egy kerülete életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Budapest egészének vagy egy részének fejlődéséhez.
Közterület elnevezését és az elnevezés megváltoztatását bárki kezdeményezheti az érintett közterület helye szerinti kerületi vagy a fővárosi önkormányzatnál.
A rendelet szerint a főpolgármester "kikéri az érintett kerületi önkormányzatok véleményét" azokról a kezdeményezésekről, amelyek megfelelnek a rendelet előírásainak, és amelyeket támogat. A kerületi önkormányzathoz benyújtott kezdeményezést akkor kell megküldeni a főpolgármesternek, ha a kerület támogatja.
A közterület-elnevezéssel kapcsolatos javaslatokat a főpolgármester terjeszti a közgyűlés elé, amelynek hatáskörébe tartozik a többi között a közterületek elnevezése, elnevezésük megváltoztatása.
A megállapított közterületnév attól a naptól hatályos, amint kihirdetik a Fővárosi Közlönyben.