Egyre több a feljelentés a családon belüli erőszak miatt
Érzékelhetően több áldozat fordul a hatóságokhoz a családon belüli erőszak önálló tényállássá válása óta - nyilatkozta a Magyar Hírlap hétfői számában Galajda Ágnes, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke, a Bírónők Egyesületének elnöke.
Galajda Ágnes szerint a változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy több családon belüli erőszakos bűncselekmény történne, mint korábban, hanem inkább azt mutatja, hogy "a látenciából több eset kerül a felszínre."
Mint mondta, Magyarországon 2002 óta foglalkoznak a családon belüli erőszak témájával, azóta az elnök szerint a társadalom érzékenyebbé vált, ami a bíróságokon is érzékelhető. Felhívta a figyelmet arra, hogy ugyanakkor az úgynevezett érzékenyítő programokon, képzéseken résztvevő bírák nincsenek könnyű helyzetben, mivel az ilyen jellegű bűncselekményeket nehéz bizonyítani.
Galajda Ágnes kiemelte, hogy az önálló tényállás megalkotásával az állam azt üzenete, hogy semmilyen körülmények között nem fogadható el az erőszak a hozzátartozók között sem. (MTI)